A hetet otthon töltöttem, távol a nagyvilágtól. Szükségem is
volt a nyugalomra, kikapcsolódásra, hogy néhány napra elszakadjak az ottani
élettől. Fontos volt, hogy gondolkozzak egy kicsit, mert így tudtam leginkább
átlendülni a problémáimon. Bár még mindig nem tudom, merre tartok, azért sokkal
kiegyensúlyozottabban és magabiztosabban térek vissza jövőhéten.
Megosztok veletek egy kis bölcsességet: azt hallottam, hogy annak lesz boldog élete, aki mer változtatni.
Elgondolkodtam egy kicsit ezen, fiatal vagyok, előttem az élet, mégis megvannak
a szokásaim, amikkel nem biztos, hogy fel tudnék hagyni. Nehezen tudom elképzelni,
hogy vásárláskor ne a ZARAba vezessen az első utam, vagy vizsgák előtt ne tartsam
meg a jól bevált szeánszot Jimmy Bukott diákjával, a jegyzettel a párnám alatt
és a narancslével. Nevetséges rutinokat alakítunk ki, amelyek csak úgy követnek minket az életünk során.
Kikapcsolódásként úgy gondoltam, dolgozom a problémán, természetesen CSAK STÍLUSOSAN! ,lassú léptekkel előre haladva a cél felé. Az első utam a szekrényemhez
vezetett. Minden probléma forrása, ami tökéletesen tükrözi, milyen épp a
hangulatom. És véget akarok vetni a katyvasznak, a jövőre koncentrálni, így
ideje rendet tenni nemcsak a fejemben, de a gardróbomban is.
Leszögezem, a ruháim nagy része Suncityben van, itthonra
csak a szennyest hoztam illetve a „selejt” maradt (de utálom ezt a szót, ruhát
nem is szoktam ilyen kemény jelzővel illetni, mondjuk inkább elfelejtett
daraboknak). Talán mutatja a ragaszkodásomat, hogy olyan darabot is
megtartottam, amit 12 éves korom óta hordok és nagy valószínűséggel még idén is fogok.
Ahogy a szekrényembe pillantottam (te jó ég-mennyi emlék, a
fél életem!), elhatároztam, kemény leszek, sőt kegyetlen. Régebben sem szerettem
ezt a procedúrát. Mármint, ez így nem igaz. Igazából imádtam. Ha ideges voltam,
mindig nekiláttam, elkezdtem pakolgatni, próbálgatni és végül levontam a konklúziót, hogy minden egyes darab tökéletes választás volt.
De most nem érzékenyülhetek el, bármilyen szoros kapcsolat
alakult is ki közöttünk az évek során, el kell engednem kedvenceimet, akik egy
zsákból néznek vissza rám szomorúan. Az elképesztően megerőltető munka közben konklúziókat vontam le, gondolkodtam sokat,
mérlegeltem, és rájöttem, tényleg szükség van arra, hogy rugalmasabban kezeljem
a dolgokat.
Bár a lemondás rossz, azért van pozitív oldala is: például, sokkal
több hely maradt a szekrényemben és megtölthetem az újdonságokkal. Amikhez ugyanúgy
emlékek ezrei fognak majd kötődni, és amelyek azt sugallják, jól döntöttél, hogy
mertél változtatni. Egy kis lépés, mégis, mennyit haladtam előre.
Nektek megvan már a hétvégi programotok? Ha nincs, érdemes
benézni a szekrénybe, mennyire van rend benne! Úgyhogy kezdjetek bele,
tudjátok,CSAK STÍLUSOSAN!
P :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése